A hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola a Kiből lesz az erdész? elnevezésű versenyt. Az első forduló feladatait a gyerekek együtt oldották meg. A hat csapatos döntőben iskolánkat a 8/5. és a 8/7. osztályból 4 csapat képviselte. A döntőt a Sóstói erdőben rendezték meg október 4-én, ahol hét feladatot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Ezek között volt játékos és tudásra épülő egyaránt. A versenyt az idén már 3. alkalommal részt vevő, rutinos 8/7. osztály csapata nyerte. Tagjai: Halmos Petra, Szabó Evelin és Szilágyi Enikő. A 3. helyezett az egyik 8/5. osztályos csapat lett: Dankó Gábor, Debrószki Donát és Fejes Dániel. Gratulálunk a diákoknak és az őket felkészítő Domokos Andrea és Ferenczné Rajtmár Anita tanárnőknek!
Elérhetőség
Központi információs hely a Krétával kapcsolatos belépéshez:
Tisztelt Szülők!
Amennyiben gondjuk, problémájuk adódik a Kréta rendszerbe való
belépéssel ezen az e-mail címen jelezzék: pinter.jozsefne@nyharany.huFenntartó:
Nyíregyházi Tankerületi Központ
4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b.
Tel.: (42) 795-315
nyiregyhaza@kk.gov.huIskolavezetés:
Kantár Attila – igazgató
Tel.: (30) 574-0656
Grexáné Márta Andrea – általános igazgatóhelyettes
Tel.: (30) 176-6332
Fejes Nikoletta – igazgatóhelyettes (általános iskola)
Tel.: (30) 176-6279
Nagy Péter Kristóf – igazgatóhelyettes (gimnázium)
Tel.: (30) 176-63344400 Nyíregyháza Ungvár stny. 22.
Telefonszámok:
Porta: (42) 512-822
Uszoda: (30) 176-6323
Boda Zoltánné: (30) 176-6326
Email: iskola@aranyj-nyh.edu.hu
OM azonosító: 033666Az iskola hivatalos facebook oldala
Az iskola hivatalos youtube csatornája
Az őszi szünetig hátralevő idő
25nap 13óra 32perc 30másodpercLátogatók
- 0
- 288 222
Meta
info@eduline.hu RSS
- Művészek és amatőrök ezrei vesznek részt a népszerű kihívásban: elkezdőtött az Inktober
- Mennyi élelmiszert dobnak a kukába a magyarok?
- Ne felejtsétek el: még egy hónapig érvényes a diákigazolványotok
- Az állam nyitott rá, hogy átvegye a szegedi Wesley iskola fenntartását
- Ilyen segédeszközöket használhattok a hamarosan kezdődő őszi érettségin
Oktatási Hivatal
- Közlemény a középfokú beiskolázás tanulmányi területeinek megadásáról
- Online feladattár segíti az érettségifelkészülést
- Elsősegélynyújtó képzésünkre két hét alatt ezernél többen regisztráltak
- Lezajlott az Országos Szakmai Tanévnyitó Konferenciasorozat
- Kihirdették a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait
-
-
-
-
-
-
-