Szavalóverseny a Nyírség Könyvtárban 2018. 10. 25

A Nyírség Könyvtár Alapítvány immár másodízben rendezte meg az Arany János tiszteletére meghirdetett szavalóversenyét. A rendezvényen az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium felső tagozatos diákjai vettek részt Kőváriné Kulcsár Gabriella tanárnő vezetésével. A diákokat szülők, valamint Szűcs Petra és Mártonné Szlávik Tünde tanárnő kísérte el. A szakértő zsűri tagjai Mádi Gyuláné, Vaskóné dr. Süle Ilona és Illyés Péter voltak. A boldog dobogósok: I. helyezett: Sebők Mihály (6. b osztály), II. helyezett: Csáki Daniella (6. c osztály), III. helyezett: Kovács Roland (8. b osztály). Kovács Iván (5.b), Kövér Lili (7. d) és Varga Amanda (6. b) különdíjban részesült. A helyezettek és a különdíjasok értékes könyveket, illetve a dobogósok könyvutalványokat is kaptak. A zsűri elnöke, Mádi Gyuláné, a Zrínyi Ilona Gimnázium nyugalmazott magyartanára kiemelte, hogy nehéz feladat közönség elé állni, szépen, értelmesen, beleéléssel visszaadni a költők gondolatait. Bízik abban, hogy a versenyző gyerekek a továbbiakban is szeretni fogják a mi szép magyar nyelvünket, s a világirodalomban is egyedülálló magyar lírát. Gratulálunk valamennyi diáknak a szép szereplésért! Köszönjük a zsűri, a Nyírség Könyvtár Alapítvány és a felkészítő tanárok munkáját!

https://szabolcsihir.hu/helyben-jaro/2018/10/ez-volt-a-legaranyosabb-verseny-nyiregyhazan?fbclid=IwAR3nqCEh8_C4M3AcKGBH0aOb-nkba7fY27gxTp43QyxZ_3d16zaEmrn8pQI

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.