Bródy Fizika Kísérletverseny – 2018. 05. 18.

Bródy Országos Fizika Kísérletverseny 2018

2008-ban kezdődött iskolai szinten, s 2011-től a Nyíregyházi Egyetem tanszékvezetőjével. Dr. Beszeda Imrével közös szervezésben városi szintű versennyé nőtte ki magát a Bródy Fizika Kísérletverseny. A nagy érdeklődésre való tekintettel abban az évben már regionális szinten hirdettük meg, 4 kategóriában: optikai eszközök, elektromágneses emelő, hőlégballon, hajítógép. Ennek köszönhetően14 városból 90 diákot láthattunk vendégül felkészítő tanáraikkal együtt. 2014-ben emelkedett országos szintűvé versenyünk. A versenyhez a kezdetektől kapcsolódik egy kiállítás is: Fizikatörténeti kiállítás, A magyar tudósok arcképcsarnoka, Rádiótörténeti kiállítás; régi elektromos mérőműszereket, gépmodelleket tekinthetnek meg az érdeklődők Zentai Mihály, az Elektrotechnikai Múzeum és mások jóvoltából. Volt összeállítás a naprendszer és a bolygók „életéről”. 2015-ben, a Fény Évében a fénytani jelenségekről, eszközökről szólt, 2016-ban ismét bemutattuk a tudósokról szóló összeállításunkat, majd 2017-ben a kiállítás anyagát maguk a versenyzők által készített eszközök jelentették. Emellett meghívtunk pár érdekes dolgot bemutató diákot, pl. a Bánkisok robotépítőit. Az idén 2018.május 18-án rendeztük meg a XI. Országos Kísérletversenyt iskolánk és a Nyíregyházi Egyetem szervezésében. A két intézmény fizika szakos középiskolai és egyetemi tanárai zsűrizték a versenyzőket. A verseny előtt tudományos film levetítésével kedveskedtek a házigazdák. A rendezvényt Kiss Lászlóné igazgatóhelyettes asszony nyitotta meg, a műsorban közreműködtek az 5.a osztály tanulói. A versenykiírásban szereplő kategóriák az alábbiak voltak: I. Elektromágneses emelő II. Távcső III. Kedvenc kísérletem IV. Digitális mérleg A diákok érdekes, látványos kísérletekkel jöttek, „messzelátóik”, emelőik, mérlegeik jól működtek. Szakmailag is megfelelő volt az eszközbemutatás, s a zsűri kérdéseire is legtöbbször figyelemre méltó választ adtak. A legjobbakra értékes nyeremények vártak: elektronikai eszközök, könyvutalványok, kísérleti eszközök. Kedvenc kísérlet kategóriában az Aranyosoknak is termett babér, Takács Péter 8/8. osztályos tanuló II. helyezést ért el. Felkészítő tanára Kalenda Mihály tanár úr volt. Jövőre is várjuk az érdeklődő diákokat!

Kiss Lászlóné

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.