Pályaorientációs nap a helyes döntésért 2018. 10.12

Pályaorientációs nap a helyes döntésért A jó pálya-és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolja az egyén életét, fontos, hogy időben szerezzünk alapos ismereteket a választható szakmák palettájáról, a továbbtanulási lehetőségekről. Ezt a célt szolgálja a Pályaorientációs nap, amely immáron második éve tanítás nélküli munkanapként szerves része az iskolák munkatervének. Az általános iskolai tagozaton játékos feladatokon keresztül ismerték meg a szülők foglalkozását, rajzoltak, sokat beszélgettek, s néhányan még a Nyíregyházi Egyetemre is ellátogattak. A nyolcosztályos gimnázium első négy évfolyamán tanulási technikákkal ismerkedhettek meg a tanulók, mesterségeket, szakmákat bemutató kisfilmeket tekintettek meg, majd plakátokon ábrázolták jövendőbeli mesterségük címereit. Románné Balogh Gizella tanárnő jóvoltából 20 tanuló tett látogatást a ContiTech Magyarország Kft nyíregyházi telephelyén, ismertebb nevén a Gumigyárban. A 9-12. osztályosok meghívott vendégeink előadásaiból meríthettek ötleteket, illetve volt „Aranyos” iskolatársaik egyetemi élménybeszámolóit, praktikus tanácsait hallgathatták meg. A programot dr. Beszeda Imre, a Nyíregyházi Egyetem tanára által tartott fizika show zárta. A színes, változatos programot Grexáné Márta Andrea, az általános iskolai tagozat és Medvéné Kendi Tímea, a gimnáziumi tagozat igazgatóhelyettese szervezte. Köszönetet mondunk valamennyi meghívott vendégünknek, előadónknak, tőlünk el nem szakadó diákjainknak a részvételért! dr. Beszeda Imre egyetemi tanár dr. Hell László jogász dr. Hudák Zsolt rendőr ezredes dr. Kaszás Gergely jogász, teniszedző dr. Kemény Lajos gépészmérnök Márkus Gyula grafikus Sajtos Viktória pszichológus Tölgyfa Gábor erdészeti igazgató Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet képviselője Volt Aranyos diákjaink: Barati Péter – ELTE – rekreáció Bodó Boglárka – Nyíregyházi Egyetem – történelem-média Gégény Flóra – Debreceni Egyetem – fizikus Horváth Rafael – Nyíregyházi Egyetem – pilóta Medve Nóra – Állatorvosi Egyetem – állatorvos Szilágyi Anita – ELTE pszichológia Tóth Gabriella – Nemzetvédelmi Egyetem – biztonságpolitika Tumó Bence – ELTE – jog Rádai Zoltán – Corvinus – közgazdász

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.