8. Arany Focikupa

Immáron 8. alkalommal került megrendezésre ebben az évben az „Arany Focikupa” elnevezésű torna, amelyre 5.-től 12.-ig évfolyamtól nevezhettek a csapatok. Két korcsoportba voltak osztva a csapatok, az 5.-6.-7. osztályok az egyik, a 8.-tó l- 12.-ig pedig egy másik csoportban mérkőztek meg egymással a gyerekek, hivatalos játékvezetőkkel vezetett mérkőzéseken. A kezdetekben 140-150 fővel indult a rendezvény, mely napjainkra 200 közelire duzzadt. A támogatók jóvoltából a gyerekeknek ásványvizet, müzli szeleteket, babgulyást tudtunk biztosítani. Az első évben a „tanárok” csapata nyerte hatalmas küzdelemben az aranyérmet. Az idei évben szintén nem kis versengésben a 4/10 osztály csapata nyerte a tornát és a képzeletbeli fair play díjat is. Feltétlenül meg kell említeni még a kicsiket (5.-6.-7. osztályosokat), akik a legnagyobb létszámban vettek részt a rendezvényen, illetve azt a 30-40 öregdiákot is, akik évről-évre visszatérve aktív résztvevői a tornának. Bízunk benne, hogy ez a jól sikerült rendezvényünk az elkövetkezendő években is népszerű lesz a leendő és volt tanulóink körében.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.