Gimnáziumi tanévzáró

Az tudja sikeresen megvalósítani terveit, aki: „Nem nyafog, nem hisztizik, nem keresi azt, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni, elérni, hanem bátran szembe megy vele…” – idézte Böjte Csaba szavait Kiss Lászlóné igazgatóhelyettes a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium gimnáziumi tagozatának tanévzáró ünnepségén. majd így folytatta:

„A feladatok abszolválásához szükséges a megfelelő önbizalom, amihez társulnia kell megfelelő önismeretnek is. S mivel az út göröngyös, nem árt némi kitartás. A mai világunkban pedig van még egy képesség, ami fontos: az újratervezés képessége. Érdemes tehát feladatként tekinteni az életeseményekre, önbizalmat nyerni, kitartóan küzdeni, és ha úgy adódik, alkalmanként újratervezni. A 12. évfolyamos társaitok állhatnak előttetek példaként, akik ezen feladatok sűrűjébe érkeztek.”

Igazgatóhelyettes asszony örömmel tájékoztatta a diákokat arról, hogy a 8/12. évfolyamosok sikeresen már leérettségiztek, számos dicséret is született, illetve eddig 43 diák tett előrehozott érettségi vizsgát angolból és informatikából, könnyítve a következő évi tanulását, érettségijét.

Ezután az egész éves munkát mérlegre téve elmondta, hogy elégedettek lehetünk, a kiűzött célt sikerült teljesíteni, eredményes tanévet zárunk. Nem csupán megőriztük, de javítottuk is iskolánk tanulmányi átlagát. A 387 tanulóból 62-en kitűnő, 83-an jeles bizonyítványt vihetnek haza, 562 tantárgyi, számos igazgatói és nevelőtestületi dicséret született.
A 8/5. és a 8/6. osztályt példaképül állította a tanulók közössége elé, akiknek 4,89-es, illetve 4,76-os osztályátlagára méltán büszkék lehetünk.

Az éves versenyeken sikerrel szerepeltek tanulóink, akár levelezős történelem-, vers- és prózamondó, akár nyolcosztályosok tanulmányi versenyéről vagy az Országos Diákolimpiákról legyen szó.
Büszkék vagyunk:

* Hatházi Dórára, aki korosztályos válogatottként szerzi a magyar és nemzetközi úszóversenyeken az érmeket, Fehér Annára, aki Nemzetközi Szónokverseny magyarországi döntőjében ért el szép eredményt.

* Fehér Eszterre  az Országos Olasz Fesztiválon szerzett II. helyezéséért és a

Savaria Országos Történelemverseny megyei 2. helyéért.

* Nagy Zsófia Gittára, aki a Határtalanul Magyarul Nemzetközi Szavalóversenyen I. helyezést ért el.

* Spisák Bencére, Spisák Tamásra, Katona Vincére és az általános iskolai 5-6. évfolyamos társaikra, akik az Országos Labdarúgó Diákolimpián, Kecskeméten III. korcsoportos csapatunkkal III. helyen végeztek.

* Lénárt Eszterre az Országos Sportlövő Diákolimpia II. helyezéséért.

* Az Országos Úszó Diákolimpián Kecskeméten I.,II., III. helyet szerzett tanulóinkra – Mokos Csenge, Sztruhár Jázmin , Kovács Péter – a gyors váltó III. helyezett lányokra: Kosztyu Eszter és Flóra, Fekete Vivien, Molnár Fruzsina

* A Cultura Nostra Történelmi Vetélkedőn részt vett tanulóinkra: Pájer Kata, Gócza Ádám és Boldi Veronika.

 

Kiss Lászlóné igazgatóhelyettes asszony köszönetet mondott a tanároknak az áldozatos, lelkiismeretes munkáért, a szülők közösségének a programok megszervezésében nyújtott egész éves segítségért, a technikai dolgozónak a nyugodt munkakörnyezet megteremtéséért, valamint a Nyíregyházi Tankerületnek és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának az intézményben folyó pedagógiai munkához és terveink megvalósításához nyújtott támogatásáért.

Ezek után a 2017/2018-as tanévet ünnepélyesen bezárta.

Az ünnepség végén Kantár Attila igazgató úr évfolyamonként egy-egy tanulónak személyesen adta át a jutalomkönyvet és az oklevelet, tapsolhattunk a gimnáziumi tagozat Jó tanuló – jó sportoló kitüntető címet elnyert tanulóinak, majd az ünnepség osztálykeretben folytatódott.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.