2025. március 22-én Jótékonysági Bál megrendezésére került sor az Aranyos Diákokért Egyesület és a Szülői Munkaközösség szervezésében az iskolában. A bál fővédnöke Harsányi Gergely volt, aki ebben az iskolában tanult meg úszni, 179-szeres válogatott kézilabdázó. Sajnos a bálon nem tudott részt venni, de üzenetet küldött a bálon résztvevőknek. A bálon árverezésre került a Győri ETO KC dedikált meze.
A bál célja: az intézmény kamerarendszerének bővítése és az informatikai infrastruktúra fejlesztése.
A nagylelkű adományoknak, illetve az Aranyos Diákokért Egyesületnek köszönhetően a kitűzött célt sikerül megvalósítani.
A bálon fellépett a Magyar Lovas Színház Komáromi Társulatának tagja, a 2013-as X-Faktor 4. helyezettje Csordás Ákos, aki egy fergeteges műsorral indította el a bált, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni. A tombolasorsoláson nagyon sok értékes nyeremény (vásárlási utalványok, ajándékcsomagok, valamint egy 4K-s okostelevízió) talált gazdára, melyeknek nagy része szülői felajánlásokból érkeztek, amelyeket szintén köszönünk. A finom ételek és sütemények mellett, fotósok örökítették meg az eseményt és másnap hajnal 3.00 óráig húzta a talpalávalót az LK Beat Mini kis csapata.
Itt szeretnénk megköszönni az iskola vezetésének, hogy ebben az évben is bizalmat szavazott nekünk és lehetőséget biztosított a bál iskolában történő megtartására, valamint köszönetet mondunk azoknak a szülőknek, akik részt vettek az iskola díszítésében, továbbá köszönjük azoknak, akik nem tudtak eljönni a bálba, de téglajegyeket vásároltak a jó cél elérése érdekében.
Tisztelettel,
Szondy György Csaba, egyesület elnök
Prekupné Potor Hajnalka, SZMK elnök