Iskolánk 7.A osztályos tanulója, Hepp Anna, június 13-15. között részt vett a Magyar Természettudományi Társulat XXXIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny döntőjén Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.
A három napos megmérettetés első napján a szállás elfoglalása után egy 100 pontos feladatsor megoldása várt a versenyzőkre, amelyet egy közös esti városnézés követett. A második nap délelőtt terepgyakorlaton vettek részt a Szalajka-völgyben, amelyet ismét egy tesztfeladat zárt. Délután pedig minden versenyző húzott egy témát, amelyről egy 10 perces előadást kellett tartani. Az előadást követően mindenkinek kőzeteket kellett felismernie. A harmadik napon volt az ünnepélyes eredményhirdetés, ahol kiderült, hogy Anna az erős középmezőnyben végzett. Gratulálunk a teljesítményéhez, és reméljük, jövőre jöhet a folytatás.
Felkészítő tanára: Ferenczné Rajtmár Anita.
Szívből gratulálunk, sok sikert kívánunk a következő versenyen!