HATÁRTALANUL
HAT-KP-1-2024/1-000544

2025. május 28. és 31. között iskolánk, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 7.A osztályának tanulói 45 fővel, valamint 4 kísérőtanárral és 1 idegenvezetővel indultak útnak a Határtalanul! program keretében egy felejthetetlen négy napos erdélyi tanulmányi kirándulásra. Az utazást a Gáll Travel Utazási Irodán keresztül bonyolítottuk le. Első este a szállásunk Torockón az Ági Panzió és partnerpanzióiban volt, ahol az étkezés helyben volt biztosított. A második és harmadik este Farkaslakán a Hadnagy Panzióban szálltunk meg, ahol szintén helyben biztosított étkezés, sportolási lehetőségek, foci pálya, bazársor és kellemes környezet várt minket.
A tanulmányi utat egy előkészítő foglalkozás előzte meg még az iskolában, amikor a gyerekek megismerték Erdély történelmét és földrajzát. Valamint az utazás részletes programját, illetve viselkedési szabályait hasznos tanácsokkal ellátva.

- nap
A kirándulás első napja igazi időutazás volt, amiben a történelem, az irodalom és a természet is fontos szerepet kapott. Nagykárolyban a Károlyi-kastély lenyűgöző látványa már a reggeli órákban elvarázsolt minket. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták Sanyi bácsi izgalmas történeteit a kastély múltjáról és a Károlyi családról, Petőfi megismerkedését Szendrey Júliával, valamint szerelmük történetét.

Innen Érmindszentre utaztunk, ahol Ady Endre szülőházánál jártunk – sokaknak különleges élmény volt ott állni, ahol a költő elindult az irodalom útján. Az emlékmúzeumnál álló szobornál tisztelegtünk a költő előtt.

Kolozsvár főtere szinte lélegzetelállító volt: a Mátyás király szobor monumentális, a Szent Mihály-templom pedig lenyűgöző építészeti remekmű. Egy kis városi séta után – mely során többek között megtekintettük Bolyai János szülőházát, valamint Petőfi és Júlia szálláshelyét – következett a nap egyik fénypontja: a Tordai-hasadék. A gyalogos túra alatt Sanyi bácsi nagyon érdekes információkat osztott meg velünk a táj geológiai sajátosságairól, valamint a keletkezéséről szóló legendával is megismertetett bennünket. A látvány és a friss levegő felejthetetlen volt – igazi kaland volt átkelni a gyaloghidakon! A természet szépsége mindenkit lenyűgözött, sokan fotóztak vagy csak csendben gyönyörködtek.

Este Torockón szálltunk meg, ahol a festői falukép és a vendéglátók kedvessége megalapozta a jó hangulatot. A vacsora után a tanulók felfedezték az itt található jellegzetes házakat, megcsodálták a Székelykő hármas csúcsát. Fáradtan, de boldogan tértünk nyugovóra, tele első napos élményekkel.

- nap
A második napot a lenyűgöző Tordai sóbányában kezdtük, mert a parajdi sóbánya vízbeszivárgás miatt nem volt látogatható. A sóbánya látványa mindenkit elvarázsolt. A hatalmas föld alatti termek, a mélybe vezető lépcsők és a sóbányában kialakított játszótér különleges élményt nyújtottak.

Ezután Marosvásárhelyre utaztunk, ahol a Kultúrpalota belső szépsége és színes üvegablakai teljesen elbűvölték a csoportot. Sanyi bácsi itt is sok érdekességet mesélt, és még a gyerekeket is sikerült lekötni a művészetek világával. Megcsodálhattuk a palota előcsarnokát, Tükörtermét, szecessziós kiállítását, dr. Bernády György dolgozószobáját, Petőfi emléktábláját, agyagkatonák kiállítását, valamint a hangversenytermében pár percig hallgathattuk néhány percig a zenekari próbát.

Délután Szovátán sétáltunk a híres Medve-tó partján, ahol a sós víz és a különleges tóformáció igazi természeti különlegesség volt. Többen még kavicsokat is gyűjtöttek emlékbe! Korondon az iparművészet különböző népművészeti termékeit tekinthettük és vásárolhattuk meg. A napot Farkaslakán zártuk, ami a gyerekek nagy örömére modernebb szállásnak bizonyult. Az esti beszélgetések során mindenki lelkesen mesélte a napi élményeit, és már mindenki várta a következő kalandokat.

- nap
A harmadik napon egy szívhez szóló és élményekkel teli programmal indítottunk: meglátogattuk a felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskolát. A barátságos, kedves fogadtatás, valamint a csodálatos zenés műsor még közelebb hozta egymáshoz a gyerekeket. Izgalmas könyveket, írószereket, taneszközöket vittünk ajándékba, aminek nagyon örültek a gyerekek. Jó volt látni a boldogságot az arcukon.

Ezután a természet vette át a főszerepet: a Bucsin-tetőn át, 1200 méter magasból ereszkedtünk le Gyergyószentmiklóson keresztül. A Békás-szoros lenyűgöző sziklafalai között sétálva mindannyian elcsendesedtünk a táj szépségétől. A túra izgalmas volt, a hatalmas sziklák és a folyó melletti ösvény igazi kalandot jelentett. A nap fénypontja kétségkívül a Gyilkos-tó volt. A vízből kiálló fatörzsek titokzatos hangulatot kölcsönöztek a helynek, mintha egy mesebeli világba csöppentünk volna. Sajnos a megemelkedett vízszint miatt nem sok fatörzset láttunk. A természet ereje és nyugalma mindenkit megérintett. Este visszatértünk Farkaslakára, ahol a gyerekek sok szabadidőt kaptak, hogy felfedezzék a csodás várost. Az estével sem volt baj, viszonylag hamar lefeküdtek aludni.

- nap
A negyedik nap egyfajta lezárása volt a kirándulásnak, de egyben méltó betetőzése is az elmúlt napoknak. Reggel Tamási Áron síremlékénél róttuk le tiszteletünket a székely írónk előtt, Sanyi bácsi meghatóan mesélt az életéről és munkásságáról. Itt megcsodálhattuk Erdély első Trianon-emlékművét is.

Székelyudvarhelyen a szoborparkban sétálva újabb neves erdélyi személyiségekkel ismerkedtünk meg. Héjjasfalván Petőfi Sándor síremlékénél megállva elcsendesedett a csapat – a költő emlékét idéző helyszín mindenkit megérintett.

A következő állomás Segesvár volt, ahol a középkori városrész, az őrtornyok és a fedett lépcső mind-mind különleges hangulatot árasztott. Dracula házához érve a gyerekek egy része izgatottan mesélte, amit a híres vámpírról tudott – igazi élmény volt! Petőfi mellszobrát, valamint több városi látványosságot is megcsodáltunk.

A nap végén Zilahon néztük meg a Wesselényi- és Ady-szobrot, megtekinthettük a kollégiumot, ahová Ady Endre járt, valamint kaptak szabadidőt a gyerekek a vásárlásra. A buszban hazafelé egyre kevesebb lett a beszélgetés, sokan szunyókáltak, de mindenki szívében ott volt a közös élmények melegsége. Felejthetetlen négy nap volt – barátságok szövődtek, ismeretek mélyültek, és szívünk egy darabját Erdélyben hagytuk.

Ez a tartalmas és látványokban gazdag kirándulás a tanulóknak és a kísérőtanároknak is egyaránt felemelő élményt nyújtott. Felidézte az eddigi irodalmi, földrajzi és történelmi ismereteinket Erdélyről és további ismeretekkel gazdagította. Minden helyszínünkön megtapasztaltuk az ott élők óriási vendégszeretetét és hogy határok nem léteznek. Örülünk, hogy alkalmunk nyílt részt venni a Határtalanul programban és bízunk benne, hogy a későbbiekben is sok Aranyba járó diák és kolléga tapasztalhatja meg ugyanezt az élményt.

Kísérő tanárok:
Ferenczné Rajtmár Anita
Feketéné Homoródi Rita
Kósáné Győry Beáta
Nagy István






