Idegennyelvi Hét „európai uniós támogatással”

Nagy várakozásokkal telve és megannyi előkészülettel üdvözöltük október 13-17. között iskolánkban az Idegennyelvi Hetet, melynek témájaként idén az Európai Uniót jelöltük meg. Különleges alkalom volt ez a mostani szervezés, hiszen először kapcsolódtunk be az Európaszerte ezen a héten megünnepelt #Erasmus Days nemzetközi rendezvénysorozat vérkeringésébe. Színes órák, közös éneklés, próbanyelvvizsgázási lehetőség, a felsősök körében hirdetett plakátverseny, sőt nemzetközi sütivásár járult hozzá az eseménysorozat  magas színvonalú megvalósulásához. Továbbá egy, kimondottan erre az alkalomra rendezett vetélkedő is színesítette a palettát, melynek során a nyolcadik évfolyam tanulói tesztelték a hét folyamán megszerzett tudásukat az Európai Unióról. Gimnáziumi Erasmus programunk megvalósulása terén is újabb mérföldkőhöz érkeztünk: a programban részt vevő diákjainknak lehetőségük nyílt online találkozni és ismerkedni a pár hét múlva hozzánk látogató török és lengyel tanulókkal. #Erasmus Days

A programok zsúfoltsága miatt megyei online szavalóversenyünket novemberben rendezzük meg, de a plakátversenyen számos díjazottat tüntettünk ki kiemelkedő alkotásáért. Az 55db, szebbnél szebb plakát közül a zsűri az alábbi helyezetteket nevezte meg:

  1. Kecskés Ágnes 6.b
  2. Körösi Léna 6.c, Matus Milda 5.A, Csáki Balázs 5.A
  3. Juhász Viktória 6.b, Kalyta Veronika 5.A

Különdíjasok: Jánvári Dorka 8.A, Kiss Enikő Nikolett 7.c, Járosdeák Lívia 6.c

Gratulálunk a díjazottaknak! A gyerekek alkotásai is méltóképpen hirdették az Unió szlogenjét „United in diversity/ Egység a sokféleségben”, mely mottót az Idegennyelvi Hét programsorozata is maximálisan tükrözte.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.