A 10.B osztály kulturális programja a Nemzeti Színházban
2026. február 3-án a Nyíregyházi Arany János Gimnázium 10.B osztálya különleges kulturális programon vett részt Budapesten, a Nemzeti Színházban. A diákok egy számukra meghirdetett, komplex színházi program keretében ismerkedhettek meg a színház világával, amely egyszerre kínált betekintést a kulisszák mögé és maradandó élményt a nézőtéren.
A délelőtti program során a tanulók bejárhatták a Gobbi Hilda Stúdiószínház tereit, ahol a színházi munka kevésbé ismert, de annál izgalmasabb részleteivel találkozhattak. A színházbejárást egy drámapedagógiai foglalkozás egészítette ki, amelynek keretében bemutatták az esti előadás előkészített jelmezeit és kellékeit. A tárgyak és ruhadarabok a szerepeket alakító színészek nevével voltak felcímkézve, így a diákok testközelből tapasztalhatták meg, milyen precíz szervezőmunka áll egy-egy előadás mögött. Emellett érdekes előadást hallhattak a régi és az új Nemzeti Színház felépítésének előzményeiről és történetéről is, amely történelmi és kulturális szempontból egyaránt tanulságos volt.
A program csúcspontját a színházi élmény jelentette: a 10.B osztály tanulói Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét választották. Az előadás különlegességét az adta, hogy az alkotók Vörösmarty eredeti szövegét modern zenei betétekkel ötvözték, így a klasszikus mű mai, fiatalos értelmezésben került a közönség elé.
Az előadás igazi meglepetést is tartogatott a számunkra: a főszerepben volt tanítványunkat, Juhász Pétert láthattuk, aki a Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát, és napjainkban a Nemzeti Színház színművésze. Különösen megható és inspiráló élmény volt a diákok számára, hogy egykori iskolatársuk ilyen rangos színpadon, főszerepben bizonyíthatta tehetségét.
A darab modern kellékei, a látványos díszletek, valamint a rendezés interaktív jellege végig lekötötte a közönség figyelmét. Az előadás nemcsak esztétikai élményt nyújtott, hanem gondolkodásra is ösztönözte a diákokat, akik így új szemszögből találkozhattak a klasszikus irodalommal.
A program megvalósulását és a tanulók biztonságos, élménydús részvételét Fejes Nikoletta igazgatóhelyettes, Varga Csongor tanár úr és Király Veronika osztályfőnök kísérő munkája, valamint a színházzal kapcsolatot tartó szervező, Domokos Andrea tanárnő segítette.
A Nemzeti Színházban töltött nap tartalmas, inspiráló és maradandó élményt jelentett minden résztvevő számára, és tovább erősítette a diákok kulturális érdeklődését és nyitottságát.
Király Veronika osztályfőnök












