A pénteki hazaindulás előtt mindenki elbúcsúzott a fogadó családjától. Induláskor az járt a fejemben, hogy öt nappal ezelőtt mennyi feszültség, pici félelem volt bennünk, hisz ismeretlen emberek otthonaiba kerültünk be, nem az anyanyelvünkön kommunikáltunk. Néhány perce a búcsú pillanataiban pedig volt, akinek könny szökött a szemébe. Ez a pár nap elég volt ahhoz, hogy megkedveljük egymást, mindannyian nagyon kedves, nyitott családokhoz kerültünk. Délutánonként, mikor a kötelező iskolai munkának vége volt, minden napra szerveztek nekünk olyan programokat, amik még közelebb hoztak minket egymáshoz. Volt, akit bowlingozni vittek, mások otthon társasjátékot játszottak, és olyan is előfordult, hogy több család közös kirándulásra ment. Most, a buszban, ahogy írom e sorokat, mosolygok magamban, hisz a kezdeti pánik hamar elillant, s már azon gondolkodom, miért is féltem/féltünk ettől az egésztől.
Társaim nevében is mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, s bár a végére mindenki elfáradt, hatalmas élményekkel térünk majd haza. Mint az élmények megbeszélése közben kiderült, van köztünk olyan, aki már a nyári visszatérést szervezi, hogy bemutathassa a fogadó családját az igazi családjának.
Utóirat: a hazautunk ugyanúgy kétnapos lett, mint amikor jöttünk. Częstochowa városban szálltunk meg újra. Most is sétáltunk egyet, mert ide jövet zuhogott az eső, most szikrázó napsütésben még szebbnek mutatkozott.
Itthon az uszodánál izgatottan vártak a szüleink, mi pedig fáradtan estünk a karjaikba. Az egy hét alatt 2383 km-t mentünk a kisbusszal, amit Kristóf bácsi (Nagy Kristóf igh. úr) vezetett. Mindannyian hatalmas köszönettel tartozunk neki, és a másik két kísérő tanárunknak, Domokos Andreának és Fejes Sándornak, amiért átélhettük ezt a szép programot.
Nagy Róza 6.A
