Március 23-án, csütörtök reggel indultunk el lengyelországi osztálykirándulásunkra a 11.A osztállyal és néhány 10.A-s diákkal, Feri, a buszsofőr és Dávid, az idegenvezető irányításával. Kísérőtanáraink Domokos Andrea és Mártonné Szlávik Tünde tanárnő voltak.
Szlovákián át után gyönyörű tájak mentén haladt a buszunk, s a szlovák-lengyel határt elhagyva, egyenesen Zakopane felé vettük az irányt a hegyekkel, csermelyekkel szegélyezett úton. Megtekintettük a Fatimai Szűzanya kegyhely templomot, s az előtte álló, II. János Pál pápa tiszteletére épített szobrot.
Ez a nap egy igen nagy kihívást is tartogatott számunkra: a Nyugati-Tátra legszebb völgyében, a Kościelisko-völgyben tettünk egy hosszú túrát. A Kiry üdülőtelep parkolójától egészen az Ornak menedékházig gyalogoltunk fel, ahol lepihenhettünk egy kicsit, és vehettünk egy kávét vagy forró csokit. A körülbelül 11 kilométer hosszú túra során gyönyörködhettünk a lélegzetelállító hegyvonulatokban, komótosan hömpölygő patakokban, az állat-és növényvilágban. A csúszós, fagyott hegyi ösvény pedig még fokozta a kihívást. Mindannyian kellemesen elfáradva, de annál szebb élményekkel szálltunk fel a buszra, mely Zakopane belvárosába vitt minket.
Este, a városi szabad program során volt, aki lengyel autentikus ételeket kóstolt meg, páran felmentünk a Gubałówka hegy tetejére siklóvasúttal, míg mások inkább vásároltak vagy csak szétnéztek. A nap végén elfoglaltuk otthonos szállásunkat, ahol kipihenhettük magunkat.
Reggel izgatottan keltünk, hiszen eljött az Auschwitz-i látogatásunk napja. A svédasztalos reggelit követően útnak is indultunk. Hamarabb Auschwitz-ba értünk, mint terveztük, ezért volt időnk ennivalót vásárolni a közeli bevásárlóközpontban.
Mindenki nevében mondhatom, hogy az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum maradandó emlék lesz számunkra. Egyszer mindenkinek érdemes lenne idelátogatnia.
A biztonsági ellenőrzés után két csoportra oszlottunk, s elsőként a 20 hektáros Auschwitz I.-be mehettünk be idegenvezetőinkkel. Kedves, magyarul beszélő hölgyek voltak, akiknek hála rengeteg új ismeret birtokába jutottunk a II. világháborúval kapcsolatban.
Ahogyan átsétáltunk az Arbeit macht frei feliratú kapu alatt, s egyre bentebb haladtunk a haláltáborban, úgy vált egyre nyomasztóbbá. Ekkor tudatosult bennünk, valóban milyen kegyetlenül bántak egyes emberek más emberekkel. Teljesen más érzés testközelből látni a történelmi jelentőségű helyszíneket, mint amikor csak képekről, videókról néztük meg.
Sokkoló volt a barakkokban szembesülni az emberi pusztulás mértékével. Az egyik legmegrázóbb barakkban egy vitrin csaknem két tonna női hajjal volt tele, egy másik pedig bőröndökkel, gyerekruhákkal, cipőkkel és személyes tárgyakkal, melyek az áldozatokhoz tartoztak. A kiállításon sok-sok eredeti képet is láthattunk, az áldozatok arcképeit illetve archív fotókat, melyeket az SS katonák készítettek. Végigjártunk olyan borzalmas helyeket, mint a krematórium, a gázkamra, a tábori börtöncellák, a sorakozótér.
A kiállítás magyar vonatkozású szeglete pedig különösen szívbemarkoló volt, hiszen olyan emberekről emlékeztek itt meg, mint például Radnóti Miklós, illetve rengeteg magyar civilről, akik embertelen körülmények közt haltak meg.
A kiállítás másik fele, a 171 hektáros Auschwitz II.- Birkenau volt. Itt néhány fabarakkba nyertünk betekintést, ahol a szobák rekonstrukcióját láthattuk.
Auschwitz látogatása után igen nehéz volt visszazökkenni a kirándulás hangulatába, pedig várt minket a krakkói látogatás, ahol szintén szabadprogram keretében fedezhettük fel a hangulatos óvárost. Néhányunknak nagyon tetszett a Királyi palota (Wawel) és a közelében álló sárkány szobor – a legenda szerint egy szörny élt Krakkóban, a Wawel-domb barlangjában, mielőtt megalapították a várost.
A megbeszélt időpontban találkoztunk a Visztula-folyó partján, ahonnan aztán a busz elvitt minket a Krakkó külvárosában fekvő szállásunkra.
A szombat, miután megreggeliztünk a Felix hotelben, a Wieliczkai sóbánya látogatásáról szólt. 378 lépcsőn át vezetett le utunk, s a túra még csak onnan indult. Egy nagyon kedves, magyarul remekül beszélő lengyel hölgy vezetett minket körbe, aki érdekessé tette számunkra a sóbányát, hiszen rengeteg információt osztott meg velünk a bányászok életéről, a szobrokról, melyeket ők készítettek, s természetesen a bánya történelméről. A levegő bent igen tiszta volt, a sót pedig sok helyen meg is lehetett tapintani vagy akár kóstolni.
A sóbánya több csodás részletet rejt, mint azt elsőre gondolnánk: sószobrokat, só domborműveket: többek között Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményének átdolgozását is láthattuk, s persze, termeket, kápolnákat, tavakat. Több emelet mélyen egy igazi kis város rejtőzött.
A sóbánya boltjában lehetőségünk nyílt ajándékokat, fürdősót vásárolni. Ezután megkönnyebbülésünkre nem lépcsőn, hanem a lift segítségével jutottunk vissza a felszínre, ahonnan egy rövid pihenő után hazafelé vettük az irányt. Az eső szerencsére csak itt ért utol bennünket, a buszról pedig szivárványt is láthattunk a mesés táj látképén. Búcsút intettünk a Tátrának, a völgyeknek. Visszaemlékeztünk, mennyi élménnyel gazdagodtunk, Auschwitz látogatása pedig mindannyiunkban mély nyomot hagyott. Utazásunkat jó hangulatú, közös éneklés zárta a buszon.
Tanulságos, egyben mozgalmas kiránduláson vettünk részt, kicsit el is fáradtunk a végére, így azért jó érzés volt hazatérni, s másoknak is elmesélni történeteinket. Úgy hiszem, évek múltán is emlékezni fogunk lengyelországi kirándulásunkra.
Írta: Lippai Bianka 11.A osztályos tanuló
