Pályaorientációs nap az Arany János Gimnáziumban

2023. október 5-én pályaorientációs napot tartottunk az Arany János Gimnáziumban. A kisgimnazistáink az állatkertbe látogattak, hogy megnézzék, milyen szakmákra van szükség az állatkert üzemeltetéséhez, az állatok gondozásához.

Táriné Orosz Edina, a vertikális idegennyelvi munkaközösség vezetője, a Continental Arenában a Dönts jól, a jövőd a tét című pályaválasztási kiállításon képviselte az iskolánkat. Segítségére voltak a 10. és a 11. évfolyamos diákjaink is.

A nagygimnazistáinkhoz nyolc vendégelőadó érkezett a munka világának különböző területeiről.
• Sasvári Gyula, a Hotelsystem ügyviteli rendszerek ügyvezetője
• Benyó László, a LANZS autószervizek ügyvezető igazgatója
• Riczu János, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. alapító üzleti vezetője
• Lekli István, gyógyszerész a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karáról
• Usztics Attila, rendőr alezredes
• Dr. Ligeti Richárd, belgyógyász, intenzív terápiás szakorvos, háziorvos
• Dr. Radics László, ügyvéd
• Tóth Róbert, kereskedelmi képviselő

Színvonalas előadásaikkal felkeltették diákjaink érdeklődését a hivatásuk iránt.

Majd 14 öregdiákunk az egyetemi életről, pályaválasztásról szóló beszámolóját hallgathatták meg a jelenlegi tanulóink.
• Kató Boglárka, Óbudai Egyetem / biztonságtechnikai mérnök
• Csonka Fanni, DE / biomérnök
• Kertész Attila, BME / járműmérnök
• Borbély Panna, NYE / tanító
• Megmondja Janka, NYE / óvodapedagógia
• Tumó Enikő, ELTE / régészet
• Hajdu Dorina, ELTE / szlavisztika
• Csonka Bence és Nagy Kristóf, készenléti rendőrök
• Pór Boglárka, DE / kereskedelem-marketing
• Hauser Eszter, DE / Turizmus-vendéglátás
• Tekse Mátyás, DE / Kommunikáció és médiatudomány
• Tóth Noémi, ELTE / pszichológia
• Szabó Dorka, ELTE, BME / pszichológia

A rendezvényünk külön meghívottja, Botos Csaba, az Oxfordi Egyetem PhD hallgatója a mesterséges intelligencia felhasználási területeiről tartott érdekes előadást.

Minden előadónknak köszönjük, hogy jelenlétükkel és előadásukkal növelték a rendezvényünk színvonalát.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.